eljegyzés címkéhez tartozó bejegyzések

Eljegyzés karácsonyra

Ez egy különleges blogbejegyzés (számomra), aminek az a története, hogy karácsony közeledtével szerettem volna eljegyzés témában írni Nektek, valami hasznosat, vicceset. Elkezdtem kutakodni a neten a komolyabb írásoktól, a férfiak paráiról szóló cikkeken keresztül egészen a gyakorikerdesek.hu-ig (utóbbit nyilván csak „szociológiai tanulmány”-szinten) és írtam egy olyan igazi ritás bejegyzést, lazán, tömören, amit szétpoénkodtam kicsit. Egyik barátnőm, akinek elküldtem, hogy fussa át, szakadt a röhögéstől – szeretem az ilyen kritikát – de hozzátette, hogy ehhez az is kellett, hogy ismer engem és szinte hallja hozzá a hangsúlyokat, de igazából fogalma sincs, arról, hogy ez a kis írás hasznos lehet-e egy férfi számára vagy sem. Ekkor kerestem meg Petit, aki feltette a kérdést, hogy vicces akarsz lenni vagy hasznos – és hát én hiába akartam mindkettő lenni, kiderült, hogy a férfiak számára ez sokkal fontosabb és komolyabb téma, minthogy a női oldalról valaki elviccelődik azon, hogy 1mm-es, 0,006 karátos gyémánt már 3700Ft-tól beszerezhető vagy hogy lehet kajába tenni a gyűrűt, de főzelékbe inkább ne és hogy miért ne lehetne az eljegyzés március 15-én…

Jöjjön most a férfi oldal véleménye, gondolatai kicsit komolyabban:

A karácsony nagyon sok pár életében fontos alkalmat jelent, hiszen gyakran egybeesik az eljegyzésükkel. Adott az ünnepi hangulat, egybegyűlt a család… de vajon tényleg ez a legjobb időpont a lánykérésre?

unnamed2

Az eljegyzés legfontosabb része a „mikor” – de ezt ne dátum szerint értsétek! A kérdés az, hogy mikor jön el az az idő, amikor egy férfi úgy érzi, hogy tényleg szeretné egybekötni életét párjával. Ha fél, hogy a lány nemet mond, akkor nem biztos magában, még nem érett meg a kapcsolat. Ha aggasztja, hogy nem lesz már több nő az életében, pláne nem érett meg.    Férfiak! Legyetek őszinték magatokkal, s csak abban az esetben szánjátok rá magatokat erre a lépésre, ha tényleg felkészültetek. Családi vagy társadalmi nyomásra, illendőségből, egyéb külső körülménytől vezérelve ne cselekedjetek! Csak belülről jövő, érzelmi késztetésre. Viszont ha ez megvan, a nehezén már túl vagytok, a többi szinte részletkérdés. :)

unnamed

Fontos ismerni párunkat – de ha szeretnénk eljegyezni, akkor ez szinte magától értetődik –, mit szeret és mit nem. Ehhez mérten alakíthatjuk az esemény további részleteit, mint például a helyszínválasztás. Aki mindig is arra vágyott, hogy eljusson egy külföldi városba, azt érdemes elvinni oda és ott felejthetetlenné tenni az alkalmat (ha megoldható), aki szereti a nagy felhajtást, annak nyilvános helyen feltenni a kérdést, aki inkább a meghitt, kettesben töltött pillanatokért van oda, azt úgy megkérdezni. Ennek tényleg csak a képzelet szab határt, én ismerek olyat, aki viharban, villámok között kérte meg a barátnője kezét, mert a lány -furcsa mód- imádta a viharokat… :) Párotokat vegyétek alapul, hozzá képzeljétek el a helyszínt, semmi mással ne törődjetek, ez az egy a fontos!

unnamed3

Hasonló a helyzet a gyűrűvel is. Egyáltalán nem az számít, hogy karikagyűrű vagy köves, vagy hogy mennyire drága – akármennyire is próbálják elhitetni velünk ezt az üzletben az eladók –, sokkal fontosabb, hogy párunkhoz illő legyen. Aki ékszerbolond, annak nyilván fontos, hogy értékes darab legyen, az egyszerűséget kedvelők, jobban örülnek egy kevésbé díszes példánynak, egy „örök lázadónak” pedig valami egyedivel érdemes előrukkolnunk. Tudom, nem egyszerű eset ez, hiszen ahány lány, annyi ízlés, de fogjátok fel úgy, hogy összekötött életetek első nagy feladata ez, legyetek bátrak és kreatívak! :) Azt se felejtsétek el, hogy nem a gyűrű, hanem a kapcsolat iránt köteleződtök el, ha az ékszer nem passzol méretben vagy mégsem a leginkább tetsző megoldást sikerül kiválasztani, ezen utólag is lehet változtatni.

Collage_Fotor2

Végül, de nem utolsó sorban a környezet bevonásáról sem feledkezhetünk meg. Itt is csak magamat tudom ismételni: ránk jellemző módon tegyük ezt meg! Bulizós baráti társaságnak szervezhetünk összejövetelt, aminek célját csak a helyszínen áruljuk el, de egy egyszerű családi ebéd is jó alkalmat szolgáltathat (pláne, ha mi készítjük). Egy biztos: fontos a személyesség, akár élőszóban akár telefonon, akár képeslapon jelentjük be, sokkal szimpatikusabb mintha az ismerősök csak a közösségi oldalakról értesülnek. Kedves gesztus lehet a szülőktől a lány kikérése is, ami manapság talán már kevésbé divatos, de ettől még nagyon jól esik az érintetteknek.

unnamed4

Egy szó, mint száz, az elhatározás az egyetlen igazán fontos eleme az eljegyzésnek. Ha az biztos és megingathatatlan, a körítés bármilyen is legyen, nem sülhet el rosszul. Higgyetek magatokban és párotokban, meglátjátok a többi magától fog jönni!

Collage_Fotor1

Női oldalról talán azért könnyebb lazán hozzáállni, mert számunka sokkal többet jelent maga az elhatározás, mint a kivitelezés. És kreatív ember lévén pedig az egyszerű, de nagyszerű – meghitt, otthoni reggeli kifli mellé ágyba-eljegyzéstől az Eiffel tornyon szelfizős #SheSaidYES-en keresztül a flash mobos lánykérésig bármit el tudok képzelni, csak adjuk meg a módját! De ha a kivitelezésben mégis elakadtál, akár tőlem is kérhetsz segítséget!

unnamed5

És a legfontosabb, mert lehet, hogy nem mindenki tudja: az eljegyzési gyűrűt a bal kéz gyűrűsujjára húzd! :)

Most már mindent tudsz elméletben! A többivel hallgass a szívedre! Szerelemre fel! ;)

Fotók: Pinterest
Írta: Berzevici Rita és Bankó Péter