szervezés címkéhez tartozó bejegyzések

d3f3b4530604107bb400439229caea3d

Kívánságlámpások

Sok helyen árulják, sokan meg is veszik, de fontos tudni, hogy Magyarországon sajnos tilos a használatuk!

Kikértem Nektek a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság véleményét a lámpásokkal kapcsolatban és az alábbi választ kaptam:

“A repülő kívánságlámpások nyílt lángot hordozó mini hőlégballonok. A földtől eltávolodó ballonban üzemelő nyílt láng a felemelkedés után teljes mértékben ellenőrizhetetlenné válik. A ballon a repülés során bármikor épületek tetejébe, száraz növényzetbe vagy egyéb gyúlékony anyagba ütközhet, azok meggyulladását eredményezheti, épületekben, erkélyekben, lakásokban, az ott található értéktárgyakban károkat okozhat, vagy a használó, illetve a környezetben tartózkodók testi épségét veszélyezteti. A tűzvédelmi szabályozások szerint a szabadban tüzet gyújtani, tüzelőberendezést használni csak úgy lehet, hogy az a környezetére tűz- vagy robbanásveszélyt ne jelenthessen. A szabadban tüzet gyújtani és az üzemeltetett tüzelőberendezést őrizetlenül hagyni nem lehet. Az égi lámpások a rendeltetésszerű használatukból adódóan nem mások, mint ellenőrizhetetlen tűzforrások. Mindezek miatt a termékek a tűzveszély kockázatát hordozzák magukban, égési sérüléseket, anyagi károkat okozhatnak. A madzaggal, kötéllel rögzített kívánságlámpásokban üzemelő nyílt láng tűzvédelmi szempontból ugyanígy komoly veszélyt jelent. A rögzítéssel sem befolyásolható a lámpás repülési iránya oly módon, hogy a felhasználóra, a környezetre jelentő veszély bizonyosan kizárható lenne. Emellett a kötél anyag éghető, amennyiben a lámpás repülése során a nyílt lánggal érintkezik, elszakadhat, így az eredeti rögzítés ellenére ellenőrizhetetlenné válik, biztonságos használata nem megoldott.

A tűzveszély okán, a használatból eredő súlyos károk megelőzése érdekében rendelte el a Főigazgatóság 2011 augusztusában a Magyarország területén forgalmazott kívánságlámpások forgalomból való kivonását és visszahívását. 2012. november 19-i kezdő hatállyal a kívánságlámpás használatát már jogszabály tiltja, a 28/2011. BM rendelettel kiadott Országos Tűzvédelmi Szabályzat 569. § (4) bekezdése, majd 2015. március 5-től az 54/2014. BM rendelettel kiadott új Országos Tűzvédelmi Szabályzat 186. §-a: “A meleg levegő felhajtó hatásán alapuló nyílt lánggal működő repülő szerkezet – a hőlégballon és a hőléghajó kivételével – nem üzemeltethető”.

Üzemeltetés esetén a tűzvédelmi hatóság tűzvédelmi bírságot szab ki.”

Szomorú, hogy így van, lehetne vele vitatkozni is, de el kell fogadni, be kell tartani és választani valami alternatív hangulatvilágítást és/ vagy lufieregetést/ lufipostát!

klképek: pinterest

írta: Berzevici Rita

print2013-08-31_18-34-38

Házasodik a DJ – Alíz és Tiba esküvője

Zenei aláfestés: Madonna – Celebration

Múlt héten írtam Niki és Gábor esküvőjéről, ahol Tiba volt a Dj, hát hogy-hogy nem, az ő -és választottja, Alíz- esküvőjét is volt szerencsém megszervezni.

Tibát nagyon rég ismerem, sokszor dolgoztunk együtt többek között a néhai Rádió1-es kitelepülések alkalmával. Egyik kedvenc story-m, amikor a Plaza szülinapján élő kívánságműsort vezetett és akaratom ellenére kérnem kellett egy számot. Mivel én szerveztem a szülinapi programokat, szeretett volna néhány mondatot váltani róla és megkérdezte, hogy mire számítok a rendezvényen, én meg élő adásban ezt válaszoltam: „Emberölésre” (nálunk otthon így mondják röviden a tömeget). Nem nagyon kérdezgetett többet ezután.. :)

A veszprémiek közül biztos sokan ismerik őt, hiszen DJ-ként is sokáig működött városunkban. Szeretettel gondolok arra az időre, amikor – még jártunk diszkóba – és Tiba egy idő után már kérés nélkül tudta, hogy érkezésre Madonnától a Celebration dukál.

Velük az esküvőszervezés is egy nagy buli volt. Az egyik egyeztetés helyszíne például egy vitorlás volt.

AT1

De most folytassuk a nagy nappal és Alíz meseszép Daalarna ruhájával:

AT2 A virágkölteményeket Flóra alkotta:

AT3

A templomi szertartás Csárli Atyával a Szent Mihály Székesegyházban volt. (A rizzsel már megint nem óvatoskodott a násznép..)AT4

A vendégek rendőri felvezetéssel érkeztek Veszprémből Tihanyba, míg Alízék Füreden vízre szálltak, majd golfautóba – ami így együtt elég hatásos és csöppet sem átlagos „bevonulás” volt.

AT5

A polgári szertartás a Club Tihany kertjében volt.

print2013-08-31_18-00-28

Bár az esküvő helyszíne egyértelműen jelölve van, a szállóvendégeket nem lehet kitiltani az érintett területről, így ilyesfajta “málőrök” előfordulhatnak (még úgy is, hogy odafutottam a kislányhoz és kértem, hogy haladjon tovább – de őt annyira lenyűgözte az esemény, hogy pár lépés után ismét földbe gyökerezett a lába.. :D )

print2013-08-31_18-04-37

Lufiposta – ami kell hozzá: egy előre megcímzett levelezőlap/ képeslap (a pár címére), lyukasztó, tollak (itt ez volt a köszönetajándék), egy kis idő a vendégeknek a jókívánságok, fogadalmak írására, és családonként 1-1 lufi (a 99 az sok! :) ) + annak kiosztása + kézügyesség a vendégek részéről a lufiposta installálásához és már repülhetnek is!

AT6

Vendégkönyv: nekem nagyon tetszenek az ujjlenyomatos képek, nagyon sok verziója van, Tibáék a faleveleset választották. (Ezt később bekereteztethetitek, kitehetitek az otthonotokban.)

AT7

A fotók szerintem önmagukért beszélnek: Molnar Studio

print2013-09-03_18-29-25

print2013-08-31_19-03-44További képek ITT!

Stáblista:
Fotók: Molnár Stúdió
Helyszín: Club Tihany
Virág: Szegedi Flóra
Zene: DJ Kezo és DJ Edgár
Szervező: Party Esküvő

Írta: Berzevici Rita

 

294865_1504689914212_1416250072_n

Az első! – avagy Niki és Gábor esküvője

Első – mint az első esküvő, az 5ös fogatunkból és első, mint az első esküvő-szervezésem

(STOP! igen, már most! Zenei aláfestés: John Paul Young – Love Is In The Air)

Niki barátnőm Angliában él és pár éve megkért, hogy segítsek az esküvőjük megszervezésében, Veszprémben.

Az első húha – pillanat: „..de ne mondd el senkinek, mert meglepetést szeretnénk, és majd mi elmondjuk karácsonykor, mikor hazajövünk.” Szeptember volt…

DE megszívlelendő mindenkinek, aki nem szeretné, hogy az idősebb korosztály vagy bárki beleszóljon/ befolyásolja a szervezést és a részleteket, mert így mindenki kész tények elé volt állítva decemberben, és minden olyan lett, ahogy a jegyespár szerette volna.

Második húha: a helyszínnel már a menüt is leegyeztettük, amikor eszükbe jutott, hogy wellness szálló lévén augusztus 20-án több bevételük lenne a szállóvendégekből, mint egy esküvőből, így a foglalóval a kezemben, november közepén (szeptember óta egyeztettünk) tájékoztattak arról, hogy mégsem tudjuk bevállalni az esküvőt. (A Legjobb Vidéki Wellness Szálloda díjas hotelt inkább nem nevezném meg, de nem is ajánlanám ezek után.) Így egy sokkal szebb és barátságosabb helyen, a Völgyikút Házban tartottuk az esküvőt. Szuper csapat, csodás környezet, örömésboldogság!

Egészen pontosan 120 darab e-mailben sikerült leegyeztetni mindent és még mindig barátok vagyunk Nikivel! :)

Számomra a legkritikusabb pillanat egy házi-cukrász üzemben volt, ahol arról ment a diskurzus, hogy a tortán lévő marcipánkálának milyen bibéje legyen. És voltak prototípusok!! Sima marcipán, valami sárga cukros meg mákos. Na ott felnevettem, hogy ezzel a dilemmával nem biztos, hogy tudok azonosulni.. De megtanultam, hogy az ilyen apróságok is mind életbevágóan fontosak tudnak lenni az ara számára, így türelmesen megvártam a nehéz döntést. A sárga cukros bibés lett:

n1133

És most jöjjenek a még ennél is fontosabb részletek, nem fontossági sorrendben:

Ruha: Angliából jött. :)

n0096

Cipő: ha magas vagy, arra is van megoldás! :)

n0279

Gyűrűk és gyűrűpárna – szintén Angliából.

n0104

Fotós: Rosta Tibor esküvői fotós, fotózsurnaliszta; akit szívből ajánlok, nagyon jó volt vele együtt dolgozni és csodás pillanatokat kapott el!

Járgány: Buick (az autókölcsönzőt nem tudjuk ajánlani), de azért megérte bevetni, nem csak a kreatív fotózáson használtuk, utána fél násznép ezzel/ezen/ebben pózolt.

Car

Koszorúslányok: A film pont az esküvő évben került a mozikba, így adott volt a beállított kép, bár nem igazán sikerült a formáció, de mi megpróbáltuk!

n0414

Bowling: Niki ráesett a kisujjára (makkoscipőben csúszik a bowling pálya!) – úh csak óvatosan a fotózás kevéért bevállalt extrém sportokkal!

Bowling

Kreatív fotózás a belvárosban (is). A romos ház már nem romos, azt máshol kell keresni!

krea

Templomi szertartás: Szt László templom, ahol Vasáros Atya tartotta a nászmisét, aki azonban már sajnos nem praktizál, pedig nagyon jó fej pap bácsi!

n0672

A rizst mindig mossátok meg és ne az arcukba!!

n0749

Augusztusban epret beszerezni nem egyszerű, de mi ezt is megoldottuk!

n0861

A nyitótáncról nem készült videó – legalábbis nem publikus sajnos-, pedig igazán ütős lett! (Niki korábban táncolt, Gábor nem, de profin hozta a figurákat!)

308972_1566231692718_3011965_n

Zene: DJ Tiba (sajnos ő sem praktizál már, pedig nagyon szuper bulit rittyentett ez alkalommal is). ((És itt hívnám fel a figyelmet a megszámlálhatatlan türkiz kieglszítőre – ez is az ara kívánsága volt! No nem a darabszám, hanem, hogy a koszrús lányok türkizben legyenek. Szerintem ügyesen abszolváltuk! ))

310668_1566231972725_1462446652_n

Kívánság lámpások: akkor még lehetett, ma már sajnos tilos. (ők is Angliából jöttek)

295735_1566228932649_1603171968_n

És hogy miért kiváló dátum az augusztus 20.? Ingyen tűzijáték!!!

n1089

Stáblista:
Fotós: Rosta Tibor, További képek a facebook oldal galériájában
Helyszín: Völgyikút Ház
Zene: Dömsödi Tibor/ DJ Tiba
Szervező: Party Esküvő

Írta: Berzevici Rita

MIÉRT PONT PARTY ESKÜVŐ?

A névválasztás rövidke „története”  

PE1

Hagyománytisztelő embernek tartom magam, és a vallás is nagyon fontos számomra, esküvő témában azonban a party jellegű esküvői stílus áll hozzám a legközelebb. Ezért a névválasztás is.

Egy party-jellegű esküvőn nem a pucc, a fényűzés vagy az „ősi” hagyományok a fontosak, inkább a kötetlen, lazább, önfeledt családi-, baráti együttléten, szórakozáson van a hangsúly, kötelező körök nélkül. Az ilyen jellegű esküvőket könnyebb alacsony költségvetésből megszervezni. A szertartás(oka)t követően olyan helyen folytatódik a délután/ este, amely alkalmas egy party megrendezésére, ami lehet akár egy kert vagy egy szórakozó hely is. Lakoma helyett egyszerűbb svéd asztal, hidegtál a vendéglátás. A dekorációt saját magunk is készthetjük, egyszerűbb, ötletes megoldásokkal. A zene lehet akár hifiből szóló halk háttérzene is, de DJ- vagy egy party-zenekar is bevethető. A party-részt megelőzheti egy, a szűk család számára tartott esküvői ebéd, és a party az esti órákban kerülhet megrendezésre a többi vendég számára.

Ezek persze nem kőbe vésett szabályok, és mindenki olyan esküvőt csaphat, amilyet csak szeretne, de annyi biztos, hogy egy party esküvő nehezebben összeegyeztethető egy versekben beszélő vőféllyel és az is biztos, hogy nem jellemző ezüst Esszeug.

PE2

Muszáj kiegészítenem a témát valami tipológa-szerűséggel, a “teljesség” kedvéért, ami persze már nem a névválasztásról szól, de nem bírom megállni, ebben kissé kocka vagyok: :)

A klasszikusabb vonalon nagyjából két főbb irány/ esküvő-típus jellemző:

1. hagyományos, magyaros esküvő: címszavakban (kisarkítva!): vőfély és rigmusok – csárda/ sátor – pörinokikoviubi  – mulatós zene – textil/lufidekor…

2. elegáns „városi-esküvő”: ceremónimester/moderátor – szálloda/ kastély – lazac és pezsgőszökőkút – minőségi élőzene/DJ – virágdekor…

PE3

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És hogy mi nem „klasszikus”? Minden más. Követhetsz meghatározó stílusokat – ilyen a vintage őrület,  de lehet tematikus esküvőd is: rocker, vagy akár star wars-os; választhatsz extrém helyszínt, mint a víz vagy a levegő – határ a csillagos ég!

PE4

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

fotók: pinterest

írta: Berzevici Rita